Kibiztosítva...

Javíthatatlanul naiv és jóhiszemű vagyok több százezer honfitársammal egyetemben, amikor azt hiszem, hogy a szerződés vonatkozik legalább arra a két félre, aki megkötötte.

A biztosítók legalábbis ezt mondják, amikor a díjak befizetéséről van szó, és a díjfizetéssel kapcsolatos késedelmek (a legkisebb is) a legnagyobb meglepetéseket tudják okozni az ügyfelek részére (kockázatviselés megszűnte, esetleg maga a biztosítás megszűnésének különböző vállfajai, kötelező típusú biztosítások esetén hatósági retorzió, stb.). Persze – semmi más nem történik, mint a szerződés pontos betartása…

Mindezzel nem is lenne probléma, ha a biztosító a reá vonatkozó fizetési kötelezettségeket is ugyanilyen szigorúan tekintené önmagára nézve kötelezőnek és feszesnek.

És most akár beszélhetnék saját élményemről is, amikor a biztosító a biztosítási összeget az esemény bejelentésétől számított 15 munkanapon belül (vagyis a 15. munkanapon) fizette ki, holott a szerződés egyértelműen 15 nap(!)-ról szólt. Ez azonban csak egy piciny keserű pirula. Semmi azokhoz a pofonokhoz képest, amit az árvízkárosultak kapnak azzal, hogy egyszerűen indoklás nélkül jelentős késedelemmel jutnak a kárösszeghez, sok esetben csak annak töredékéhez, és a károk a mai napig nincsenek rendezve! Beszélhetnénk bármilyen káreseményről, idén azonban az árvízkárok fókuszba helyezték ezt a kárfajtát, és egyértelműen látható a biztosítókkal szemben érzett általános ellenszenv.

Épp elég nagy a gond azzal, hogy az esetleges önkormányzati segítségek is csak a biztosítási összeg kifizetése függvényében működnek, az egész mechanizmust helyből a biztosítók kelletlen magatartása akadályozza és nehezíti. Bármilyen híradás, tudósítás, ismertetés, helyzetjelentés jelenik meg a médiákban, másról sem szól mint a biztosítók tesze-toszaságáról. Arról hogy nem fizetnek, késve fizetnek, azt mondták, hogy utaltak, de három hete nyoma sincs a pénznek és sorolhatnám. Mindaddig áll a házak újraépítése, felújítása. És lassan itt a tél. A legfelháborítóbb az, amikor egy pofátlanul kis összeggel szúrják ki a károsult szemét. Nem értem. Miért? Alulbiztosított volt az ingatlan? Pedig erre egy ideje már nagyon figyelnek, ugyanis az alulbiztosított házra alacsonyabb összeget fizetnek ki a káreseménykor. No meg díjfizetéskor a bevétel is kisebb… Vagy van a szerződésben olyan, hogy csak a kárösszeg egy részét kell kifizetni? Vagy régi a ház, és avult értéken fizetnek? Az okok egyik híradásból sem derülnek ki, de az egésznek olyan íze van, mintha a biztosító nem akarna fizetni…

Ha én biztosító lennék, ilyen eseménykor minden likvidálható tőkét megmozgatnék, hogy elégedett ügyfelek hada dicsérjen. Vagy ez nagyon naiv gondolat? A legjobb befektetés az elégedett ügyfél. Szerintem. Egy korrekt hozzáállás többet érne ezer hiperprofiüzletkötőszemináriumra elküldött felsőfokon képzett ügynöknél (ez ugyebár alapkövetelmény, hiszen egy gimiérettségivel ma már nem is lehet biztosítást eladni), akik elég agymosottak, és már-már pszichológiai képzettséggel rendelkeznek az ügyfélbecserkészés és bevételtermelés terén. Az ügynökképzésre horribilis pénzt költenek a biztosítók. (Abból a pénzből, amit biztosításra fizetünk.) És az egész mit ér, ha elégedetlen az ügyfél? Nem egy lejárt szavidejű tejről van szó, hanem a házáról, az élete munkájáról, a családja jövőjéről. Nehéz lenne korrektnek lenni?

Inter nyet!

A közelmúltban az Invitel is kitett magáért, és megkapta a Lehúzda-díj egyik dobogós helyét.

Lakóhelyünk minden szépsége mellett sajnos el kell ismernünk, hogy a megyeszékhelytől való távolság (10km!)és a földrajzi-domborzati adottságok miatt (akár 500m magas hegyek is a környéken!!!) kevés szolgáltató meri betenni a lábát, azért, hogy hibátlan szolgáltatást tudjon értékesíteni a lakók körében.

Nem így az Invitel, amely ügyfélszolgálatán készséggel állnak rendelkezésre „szakemberek”, akik az előttük lévő papírok és monitor alapján meg tudják kötni azokat a szerződéseket, amelyeket az ügyfél kér. Egészen pontosan cégük nevében aláírhatják és szentesíthetik ezeket a dokumentumokat, mint pl. az én esetemben kb. 2 éve, amikor aláírtunk egy hűségnyilatkozatot egy nagyobb sebességű csomagért, amely alapján a szolgáltató 4Mbit/sec sebességű internetetelérést biztosít.

A szolgáltatás elindítása után elkezdődött egy hibajelenség, ami egyszerűen lehetetlenné tette az internetezést. Hogy tisztázzuk, nálunk a számítógép és az internet munkaeszköz. Egy családtag dolgozik távmunkában, neki folyamatos nagy sebességű kapcsolat szükségeltetik, én pedig vállalkozásom egyes pontjait segítem és irányítom ezzel az áldott találmánnyal.

Az említett hibajelenség pedig az volt, hogy a kapcsolat rendszeresen – óránként többször is megszakadt néhány percre. Ez nyilvánvalóan lehetetlenné tett minden próbálkozást a szolgáltatás tartós elérésére.

Nos, hogy kiderítsük a baj forrását, illetve kizárjunk saját körben előforduló hibákat, lényegében lépésről lépésre kicseréltük a teljes belső rendszerünket (csatlakozók, vezetékek, router, etc.) Eredmény híján kértük a szolgáltatót, ellenőrizze a szolgáltatást. Természetesen, az ügyfélszolgálaton is látható volt a szolgáltatás megszakadása, így a kivonuló szakember kicserélte az ő reszortjába eső cuccokat (modem, csatlakozó, elosztó, vezetékek, stb.). Eredmény hiányában már kivonult a szolgáltató egy egész szakemberhada, és kezelésbe vették a település összes villany- és távközlési oszlopát. Amerre szem ellátott, inviteles szakember lógott mindenütt a faluban.

Eredmény semmi.

Ezután jött a felismerés a szolgáltató részéről. Felhívtak, és értesítettek arról, hogy mivel a hibát nem tudták 3 napon belül elhárítani (hónapokig nem sikerült), kártérítésben részesülök. Ez még kétezer forintnál is több volt! Az a véleményük, hogy mivel messze vagyok az utolsó elosztó ponttól (3km!), a 4Mbit/sec sebességet nem bírja el ez a rendszer, így javasolják, hogy váltsak díjcsomagot, és vegyem igénybe a 2Mbit/sec sebességű szolgáltatást.

Rendben. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy kérek egy lassabb szolgáltatást. Miattuk.

Udvarias hölgy pötyögés után közölte, hogy hamarosan aktív lesz, és szíveskedjek aláírni erről a szerződést.

1 év hűségnyilatkozattal.

Visszakérdeztem, hogy jól hallok-e?!

1. Szerződéskötéskor nem tájékoztatnak arról, hogy a rendszer nem fogja elbírni azt a sebességet, amit ők papíron vállaltak.
2. Hónapokig képtelenség az internetet használni, mert nem ismerik fel a hiba okát.
3. Végre megtalálják, és a türelmemet 2ezer forintra értékelik.
4. Mindezért ha (remélhetően!) megfelelő szolgáltatást akarok, akkor vegyem őket feleségül újabb 1 évre!

LEHÚZDA – DOBOGÓ!

Nagyon finom...

Nagyon finoman kivitelezett lehúzás?

Az egyik ismert német üzletlánc (A-val kezdődik és ldi-re végződik) boltjában vásároltam ezt a mézet. Mániákusan meg szoktam nézni, hogy honnan származik a cucc, amit veszek, de ez a származási felirat túltesz minden eddigi trükkön, és csak e kuriózum miatt vettem meg az egyébként inkább mézízű negróra, mintsem mézízű mézre hasonlító "mézet"! Vagyis a méz származik az Európai Közösségben és az Európai Közösségen kívül (vagyis bárhol - akár Kínában is) előállított mézből. Még az arányt sem tudjuk. Esetleg pont 2:98?

ÉMÁSZÓKA

Az egyik magyarországi áramszolgáltató, az ÉMÁSZ valószínűleg külön státuszt hozott létre, és embereket foglalkoztat azzal a céllal, hogy kiagyalják, milyen apróságokkal lehet ügyfeleiket megvezetni és hülyének nézni. Hogy valóban apróságokról van-e szó, az bizonyára megkérdőjelezhető, hiszen az apró lépések összesítve nagyon sokjegyű eredményjavulást mutathatnak a mérlegkimutatásban, így majd a részvényesek zsebében, nem is beszélve arról, hogy a fizetőképtelen ügyfelek statisztika- és bevételrontását milyen jól lehet kozmetikázni néhány trükkel. Nézzünk hát a „bosszantóemberek” ötleteiből néhányat:

Amikor a nevezett vállalat a havi leolvasás-elszámolásról áttért az éves leolvasás – havi átalányfizetés rendszerére, „nagyvonalúan” felajánlgatta ügyfeleinek, hogy inkább picit magasabb havi fogyasztást vállaljanak be, hiszen akkor elkerülhető, hogy az éves elszámolások után nagy összegeket kelljen ráfizetni. Az „előrelátó” ügyfelek természetesen ráálltak az alkura (titkon számítván arra, hogy az így felhalmozódó túlfizetés még jól is fog jönni az ínséges január-februárban), majd jött a derült égből a gumibot: Az elszámolásokkal órákat sorban álló ügyfelekkel kellemes mosollyal közölték, hogy „túlfizetés vissza nem jár, csak lefogyasztható”.

Ahhoz, hogy az energiamamut jobb belátásra térjen, egy rendeletet kellett hozni. Bár ez az alaptörvény ránk, egyszerű halandókra rendelet nélkül is vonatkozott mindig is: „Más javát nem vesszük el erőszakkal”, ez különböző megfogalmazásokban már ősidők óta napvilágot látott hol egy-egy törvényben, hol a bibliában, minden vallás és társadalom törvényeiben, ennek elfogadásához az ÉMÁSZ-nak mégis egy friss rendeletre volt szüksége, és így végre erőszakkal visszafizették a túlfizetéseket.

Az ÉMÁSZ „bosszantóemberei” ezután a következő trükköt eszelték ki:

A 2008. december 27-31. között lezajló óraleolvasások után a következő leolvasás 2010. január 22-én történt. Nagyon megjegyeztem, hiszen már azt hittem, hogy nem is lesz óraleolvasás, de megkönnyebbültem, amikor megjelent az ÉMÁSZ létezését bizonyító leolvasóember. Summa-summárum rövid fejszámolás után esett le a tantusz, hogy ezzel a húzással 2010-ben a 2009-ben valóban elfogyasztott elektromos áram majdnem 10%-kal növelt értékét fogom fizetni, hiszen közel 13 havi díjat osztottak most el 11 felé (ugyanis az elszámoló hónapban nincs díjfizetés). Nyilvánvaló, hogy ez a többlet a következő leolvasáskor kompenzálódik (amennyiben 2011-ben nem márciusban ér ide a leolvasóember, hanem mondjuk 2010. december végén), de ha tetszik, ha nem az áram emiatt ez évben havi 2ezer forinttal többe került nekem, és még ki tudja hányaknak!

A bosszantóemberek azonban nem pihennek, és időközben újabb trükköt agyaltak ki arra, hogy figyelmemet ébren tartsák!

A díjfizetés határideje – amióta eszemet tudom általában minden hó 26-a volt, és hogy nem emlékszem rosszul, igazolja számomra az évekkel ezelőttről megőrzött megannyi számla. Nemrég lettem figyelmes arra, hogy a fizetési határidő hónapról-hónapra kezd picurkát „visszaaraszolni” A dátumok mindig egy-egy nappal korábbra tolódtak, és ha a fizetési határidő a hétvégére esett volna, akkor természetesen a pénteki időpontot választotta a  "drága" szolgáltatóm.

E pillanatban ott tartunk, hogy a 26-a helyett már 17. a fizetési határidő, és ugye ha nagyon törvénytisztelők akarunk lenni, és igazodni ahhoz a 2010-es törvényhez, hogy a határidő mostantól nem a befizetés, hanem a beérkezés határideje, akkor tanácsos lesz tizenharmadika körül fizetni. El sem merem képzelni, hogy csoportos beszedési megbízással mit garázdálkodnának ezek a bankszámlámon.

Kíváncsi leszek, hogy a fizetési határidő vissza-araszolgatásával mikorra fordulunk egy egész hónapot. Mindenképpen megírom, ha a határidő ismét 26-a lesz, csak éppen „tárgyhót megelőző hó 26-a”. Azt is megírom, ha ideért a leolvasóember. Csak a bosszantóemberrel tudnék egyszer találkozni…

Postaságok

Egyik kedvenc történetem a Postához kapcsolódik, amely megannyi keserű pirula letuszkolása mellett a 2008-as gazdasági világválság (akinek úgy tetszik: világgazdasági válság), hisztériahullám és lufikipukkadás idején domborított árpolitikájával.

Ebben az időben (2008. ősz-tél időszakról van szó) tudjuk, hogy a gazdasági mozgások a negatív hatásokra lelassultak sőt, megálltak. A kormány egyik legfontosabb kérése volt a gazdaságban részt vevők felé (és ezalatt értjük a pár tízezer forintos bevételű egyéni vállalkozót és a sok milliárdos forgalmú, a gazdaságot jellemzően meghatározó mamutokat egyaránt), hogy szolgáltatásukkal és munkájukkal minden erejükkel próbáljanak hozzájárulni az infláció kordában-tartásához, és saját árpolitikájukkal mutassanak példát és lojalitást a gazdasági helyzetünk felé – mintegy kis és egyben elviselhető áldozatot vállalva a gazdaság újra talpra állításában.

Ebben az időben munkahelyek tízezrei szűntek meg (és ebből kis mértékben a Posta is kivette részét, amellyel nyilvánvalóan csökkent a kiadása!). Drasztikusan zuhantak az üzemanyag-árak (amely a Postának természetesen megtakarítást jelentett, mivel közúton szállítanak – saját autóval!). Az említett monopólium az év végén még arról is beszámolt, hogy nem lett számottevően kevesebb bevételük, nyereség viszont annál inkább (ez nyilvános adat). Ezek a hatások a gazdasági mozgások leállásával együtt a 2008-2009-es évfordulóra határozottan visszafogták az inflációt, amely megerősíti azt a gazdasági viselkedést, hogy „indokolatlanul ne emeljünk árat”.

Naiv módon arra gondoltam, hogy mindennek hatására végre sok év óta először megússzuk a Posta így is irreálisan magas díjainak továbbemelését, és ezen az évfordulón felhagy féktelen harácsolásával, hiszen költségeik egyértelműen csökkentek, a bevételek nem változtak számottevően, és hát a szolgáltatás minőségében is volt (van) mit csiszolni.

És hogy, hogy nem: A Magyar Posta Zrt. 2009. január elsején küldeményfajtáktól függően 5-10%-os áremelést hajtott végre!

Kedves Posta! Köszönjük lojális viselkedésedet!